Százharminhat

Volt egy ricse kazettám, alkoholt még nem ittam, és mégis részeg voltam. 17 éves.

Most 40.

Nem marad más, csak bombatölcsér.

Százharmincöt

-Idefigyelj, én egyszer leugrom.
-Majd lefényképezem.
-Neked is egyfolytában csak fényképezésen jár az eszed.
-Te meg mindig ezzel az ugrándozással jössz.
-Figyeld meg, megteszem.
-OK.
-Tényleg.
-OK.
-És lesz benne egy csavar is.
-Trippla rittberger?
-Hülye.
-Csak kérdeztem.
-Majd nézel.
-Mondtam, hogy OK. Csak aztán el ne felejts szólni!

Százharmincnégy

Szeretném, ha értenéd. Ha érteném.

Amíg nem tudsz túllépni magadon, amíg nem tudok magamon, ami önzés, az önnek a feltétlen középpontba helyezése, addig nem tudod felszabadítani magad, addig nem szabadulok fel, addig bennszorul, minek ki kéne folynia ...

Százharminchárom

Basssz.

1988, Apáczai Nevelési és Általános Művelődési Központ.

Nekem minden, egyformán ...

Százharminckettő

Ó jaj, mondta most megint, izzadtság csorgott végig a gerincen, megannyi óhaj, ami csiklandoz, mielőtt eltűnik a farpofák szintjén, lecsorog. És miért is mondta, ó jaj?

Nem könnyű.

Százharmincegy

Mindig legalább kettő kell. Tartalék. Egy lemegy a völgybe, a másik megvárja fent. Odalent úszik a hab a vörös folyón, ami elsápadt a haladásban. Csónakok raftolnak, és hideg van éjszaka. Völgymélyi nyár.

A sátrak szürkék, és deszkán alszotok. Pizzát kaptál, és megosztott fekhelyet. Takarót sem vittél. Megosztották veled.

Kerested, megtaláltad.

Százharminc

Sok itt.

Sok itt a piszok.

Sok itt a piszkozat.

Alkohol.

Alkoholos.

Alkoholos oldó.

Alkoholos oldószer takarít.

Az agyban.

Százhuszonkilenc

Feladás van.

Százhuszonnyolc

Thor persze nem létezik, és ezt ő is tudja. Próbál nem gondolni rá. Ha eszébe jut, emlékezteti magát, hogy nem létezik a tenger és a napsütés sem. És ő mégis itt van, és boldog. Boldog? Szüksége nincs rá. Egy istennek nincs szüksége boldogságra, és egy isten boldogságára nincs szüksége senkinek. Nem létező pálmák alatt hever, sérthetetlen bőrére nem létező hólyagokat sütött a nap. Csak ő van, ő egyedül.

Vajon  mindenki magányos, aki egyedül van?

Százhuszonhét

Ágytál?

Ez minden, amire vágytál?

Százhuszonhat

Az alvás csak szándék, mert minden az. A félelem, a fájdalom,
nem érzem csak ha akarom.

Mert nincs mese, mert nem mese, nem értem az életem. Szólok, s minden szó tagad, amit szó elmond, az nem igaz,
maradj hát ...

Élni könnyű, de halni kell, meghalni könnyű, de élni kell, meghalni kár, ha nincs minek, meghalni nagy szó, csak hiteget,

és nem igaz,
az élet az egyetlen vigasz, az élet, mi elmúlik, de nem felejt.

A végzetem, az én vagyok, magamban szabadon akarom.

Százhuszonöt

A legnagyobb baj természetesen a gyávaság. Tudjuk, de nem merjük.

(Már a megfogalmazás is ékes példa. Elbújni a tömegben, véletlenül se vállalni, hogy én. Hogy én tudom. Hogy én nem merem.)

Százhuszonnégy

- Nagy nap ez a mai.

- Ugye.

- Ma kezdődik életem új korszaka, ami a halálomig tart. Elkísér mindegy. Kézen fog, elmegyünk, el-ban-du-ko-lunk a halálomig, ott kicsit egymásra nézünk, talán megöleljük egymást, aztán indulok tovább, ő meg ... Mi lesz vele?

- Mivel mi lesz?

- Az életem halálomig tartó részével. Amire majd visszanézek. Így ...

- Ha így nézel rá vissza, akkor szerintem letagadja, hogy a te életed. Különben pedig magaddal viszed.

- A sírba?

- Oda. Bár tulajdonképpen rosszul látod ezt az egészet. Nem tart, és nem kísér. Visz. Ő visz téged a sírba. Szerintem szórakozottságból. Ott van dolga, szeretne ledőlni vagy valami, végül is nem tudhatom, hogy a te életednek pont mi a célja, de ha már vele vagy, hát elvisz magával.

- A halálig.

- Ja. Az életed, meg a halálod. Állítólag rajtuk kívül nincs is több. Egy életed, egy halálod. Jó mi? Na tehát, ott vannak ezek az egyediségükkel, aztán egyszer az életben szeretnének találkozni. Meggyőződni róla, hogy rajtad kívül van-e bennük más közös is.

- Ha nincs, akkor ráfaragtak, mert akkor az egyetlen közös dolog megszűnik lenni. Már amikor eljutok a halálig.

- Nem biztos hogy ez az életed szempontjából akkora veszteségnek tűnne ...

- Na!

- Mindegy, amit mondani akarok, hogy szerintem innen kellene indítani. Világossá tenni, hogy az életed meg a halálod igazából érdektelenek egymás számára. Hogy nincs szükség az életnek célra, és ha mégis, van jobb a halálnál.

- Vagy hogy nem kell az életnek a halálig tartani!

- Ja, de most elvesztettem a fonalat ...

Százhuszonhárom

Thor lemaradt a többiektől, és átvágott a vulkanikus sziklák alkotta torlaszon a tenger felé. A hullámok felcsaptak a lapos köves partra, és gömbölyded üregeket vájtak a kőbe.  Mintha teknők, gondolta Thor, és egy fürdőkád is. Várt, lábát a hullámok mosták ütemesen, hátát a torlaszt alkotó kövek melegítették, ahogy próbálták lerázni magukról a nap tüzét.

Beállt az apály, méterekkel a sziklák alatt. A mélyedésekben kis halak úszkáltak a lassan langyossá váló vízben. Thor meztelenre vetkőzött, és beleült a kád formájúba. Miközben nyakig merült, érezte, ahogy a halacskák a bőrét csiklandozták. Úgy döntött, a visszaúttal megvárja az aznapi utolsó csónakot. Az rengeteg idő. Elengedte magát, becsukta a szemét, és a sárga ég felé fordította, miközben teljes testén végigengedte a borsónyi halszájak bizsergetését. A víz egyre langyosabb lett, a halak egyre éhesebbek, és még órák voltak hátra az újabb dagályig. A kőbe vájt vizet gyenge szellő borzolta, és Thor ütemesen mozgó keze. Inkább csak simogatás volt ez, mert a lehető legtovább akarta nyújtani az élvezetet.

Miután elélvezett, az ondó egy darabig magányos csomagként lebegett a vízben. Percekig is eltartott, míg az egyik kishal vette a bátorságot, hogy megbontsa. A fehér felhő csigavonalban tekeredett le a csomagról, először lassan, majd egyre gyorsabban, ahogy a többiek is odasereglettek. Hamar megették, és újabb pár perc múlva valószínűleg újra Thor szőrös testét próbálgatták volna, de ő addigra kiszállt, és öltözködni kezdett.

Százhuszonkettő

A legnagyobb baj az őszinteség hiánya. Persze megvan valahol, biztos megvan.

Csak nem találom ...

Százhuszonegy

Nyugtalanul alszom, álmomban hasadra fordulok.

(Annak idején óvtál a hanyatt eséstől, de én a seggedre estem ...)

Százhúsz

Thor a víz alá merült, és kiúszott a tengerbe. Nem voltak korallok, csak homok,  néhány tengeri csillag és kagyló a víz alatti sivatagon. Régebben nem szeretett úszni, de itt a vízben sem fázott. A só csípte a bőrét, ahol felhólyagzott a melegtől. Egyre beljebb úszott, és arra gondolt, hogy most kellene megfulladnia.

Száztizenkilenc

Arról mesélt, hogy tánc közben mindig annyira izgalomba szokott jönni, hogy volt már olyan, hogy szó szerint menekülnie kellett a WC-re, hogy megtörölközzön, hogy ne higgyék, hogy a táncparkett közepén bepisilt. Szívesen járt el táncolni, az izgalmat meg ilyenkor hazavitte a férjének. Illetve később a szeretőjének is. Olyankor is sokáig tartotta magát, amikor egyik se volt elérhető. Én egy ilyen időszakban ismertem meg, egy táncos buliban, és a harmadik hasonló találkozónkon beszélt a furcsa allergiájáról. Ezután egy hónapig minden lehetséges táncos helyre elvittem, mire az enyém lett.  Emlékszem a selymes bőrre, ahogy végigcsiklandoztam a nyelvemmel a farokcsonttól a csiklóig, miközben az ujjbeggyel és ajakkal játszott rajtam. Nem szép volt, hanem egyszerre vaskos és légies, aki valami hihetetlen érzékkel és ritmussal tudott hozzám érni. Biztosan a tánc tehet róla.

Azóta barátai szoktak lenni, és szeretői. Az egyiket egyszer láttam egy buliban,  magas, nagyon jóképű, és nagyon jól táncol. Rendszeresen eljárnak, hetente kétszer.

Száztizennyolc

Az agyam már üres, keresnie kell a képeket, vak, süket, és lassan néma lesz. Még megél a kényszer szülte emlékeken, melyek már csak nevükben azok. Nyaggat új emlékekért, melyekkel nem szolgálhatok. Agyatlan menekülnék, ez eddig sikertelen. Az élménytelenségbe ha belehal,

talán szabad leszek.

Százizenhét

Az eladónő mellei úgy kínálták magukat, mint kétgombócos fagylalt egy túl szűk tölcsérben. Fehérek voltak, gömbölyűek, mintha kedvenc farpofáim gömbölyödtek volna ki a négyszögletű dekoltázsból. Az összes belépő férfit megragadta a látvány, de ha erővel is, a többség mégsem nézett oda. De a férfiak itt nem voltak se sokan, se egyedül.

Egy női fehérnemű boltban jártunk.

Száztizenhat

Ahogy öregszem, vészesen csökken a számomra elérhető vágyak listája.

Nem, nem az zavar, hogy nem érhetem el őket. Attól ijedtem meg, hogy már nem vágyom rájuk.

Száztizenöt

Igyekszem úgy tenni, mint aki éppen nem szűk alsógatyában fuldokló, kétségbeesett merev péniszének szenvedését próbálja széken való megfelelő segg- és csípőpozíció kombinációjával a lehető legelviselhetőbbé tenni. Ordítani tudnék. A nyakkendőm szorít, bár nem annyira, mint a cipőm.

Ösztönlény páncélban.

Száztizennégy

Thor a pálma alatt feküdt, pikkelyes bőre mint a főtt ráké, az árnyék, ami arcára vetült, igazából csak árnyéka volt önmagában, mert a fehér homok egyenletesen szórta szét a fényt a dűnék alá, a tarackosokba, a tenger hullámaiba. Sötétségre vágyott, de csukott szemhéja sem tudta kizárni teljesen a napot, retinája állandó vörös ködbe merült.

Egyedül volt.

Otthon a gleccser elhagyta a tengert, és követve a völgyet  piszkosfehér csigaként a csúcs felé kúszott, nyálkás csíkot hagyva maga után a fjordig.

Száztizenhárom

Felettébb visszafordíthatatlan. Mindenesetre. Ámbátor, és ennek erotikus tartalma van, mondom ámbátor nem is akarom visszafordítani. Jó ez így. Amíg megy hátulról látom.  Mindhiába. Kicsit követem, nemdebár. Ha jönne, akkor is tetszene, de ez jobban fekszik a fétisizmusomnak. Tulajdonképpen ebben persze tévedek, mert hisz nem fekszik. Már soha többé, végeredményben. Valószínűsíthetően követni fogom a példáját, és előbb vagy utóbb én is

elhagyom magam.

Száztizenkettő

A hideg futkároz a hátamon, de rend lett, mert rendnek lenni kell, ezt ők is tudják, és segítettek, most máshova tettük, de nem felejtjük, legközelebb

majd.

Száztizenegy

Türelmetlen vagyok, feledékeny, és könyvelésből is mindig rossz voltam: Ha valamit, amire nem számítok, amit elfelejtek, amit nem győzök kivárni, nem kapok meg, nem érdekel. Függetlenül attól, hogy anyagi természetű-e, amiről lemaradok, vagy érzelmi, esetleg testi.

Nem tudom, hogy azért nincs-e pénzem, mert sokat költök, vagy mert keveset keresek. Nem tudom, hogy azért vagyok távolságtartó, mert félek az árulástól, vagy mert nem akarom kiadni kezemből annak lehetőségét, hogy áruló lehessek. Nem tudom, hogy azért maradok-e kielégítetlen, mert sokat kérek, vagy azért, mert keveset adok.

Próbálom megszokni ...

Száztíz

Egy hátradőlő vékony lény buggyanó melle, ahogy indulna lefelé a bordáin, de a szilikon visszatartja, mert a lány modell.

Ilyenkor két természetes melle van, lágyan omló, és kettő szilikon, feszes.

Az már négy.

Százkilenc

Olyan ez, mint a köldökzsinór, nem kell megragadni, rágni, nyelni sem kell, csak függsz rajta, és folyik a betáp, és a kitáp is, nem emésztesz, nem emészt semmi,

na ilyen az, amikor az ember énképe a külvilág értékítéletétől függ, a mosolyoktól, a kedvességektől, és az egyetértéstől. Ha nem mosolyognak, nem kedvesek, ha nem értenek egyet, akkor úgy érzed, semmi vagy. És ha úgy érzed, akkor úgy is van.

Egyébként is.

Száznyolc

hiányzik minden: a tűz, a seb, a fájdalom, a szerelem, a vérem, ami a földre hull, a könny helyett,

mert nem megyek.

Százhét

fájt nagyon, ha hagyom, fájna még, de nincs már velem, a helyét benőtte már a feledés, hiánya szólít, hogy gyere, de nem megyek, de nem megyek …